Bár egyenlőre még meleg van, de az ősz bizony nemsokára beköszönt. Ami azzal jár, hogy megkezdődik a hideg évszak, amihez pedig új trendek tartoznak. Lássuk mik lesznek az idei hideg szezon divatos ékszerei.
Kezdjük a színekkel: a nyári színek folytatódnak kicsit a hidegebb időszakban is, némi újítással persze. A színek kissé sötétednek: fűszín, katonai zöld, vörösesbarna és levendula. Élénk, kirívó színek is maradnak a télen, mint a skarlátvörös, mandarin, piros és korall. Az irodai viselet jellegzetes színei a hófehér, homokbarna, pasztellrózsaszín és égkék. A Berlini divathéten mutatták be az új kollekciókat a tervezők.
A képen jól láthatjuk az idei színeket, amiket most is a Pantone tett közzé. Ami pedig a ruhák és ékszerek stílusát jellemzi, a 70-es évek inspirációi maradnak a hideg időszakban is és természetesen a vintage és a romantika sem megy ki a divatból a télen sem!
Ékszerek
Nem lesz túl nagy váltás, a nyakláncok, karkötők formavilága megmarad, inkább a színében és stílusában lesz változás. A statement nyakláncok a télen is divatosak lesznek, de inkább a kövekkel és fémmel kombinált darabok. A kis köves nyakláncok szintén maradnak, de már nem a szív lesz a központi elem, hanem a szögletesebb formák, mint a csillag, a V-alak, a négyzet vagy a téglalap. Ezek mellett a kerek és ovál formák megmaradnak. A természet ihlette darabok is tökéletesen megállják a helyüket, mint a Swarovski Winter Garden kollekciója. A gyöngy nyakláncok maradnak a hidegben is, akár egy sorban, akár halmozva, mindegy csak gyöngy legyen!
A fülbevalók a nyakláncok irányvonalát követik szögletesek és csillogóak. A kis bedugós fülbevalók kerülnek előtérbe, de abból nem a legkisebb fajták, inkább a nagyobbacskák. A gyöngy fülbevalók továbbra is hódítanak! Ezeket hordhatjuk klasszikus fülbevalóként de az idei őszi-téli időszakban az egész fülünket beboríthatjuk fülbevalókkal.
A karkötők terén a vastagabb modellek lesznek a nyerők, csillogó kövekkel, vagy bőrből készült darabok, charmokkal vagy anélkül, de mindenképp a több annál jobb!
Meglepő, hogy az őszi-téli időszakra rengeteg gyűrűvel rukkoltak elő a tervezők, mint Thomas Sabo vagy a Swarovski, vagy a Dolce Gabbana, amik szintén nagy kövekkel vannak ellátva. Ősszel ez még nem is annyira gond, de télen az ember lánya kesztyűt hord, és hát alatta igen csak nehézkes nagyobb méretű gyűrűt viselni. De erre a problémára jó lehet, egy kis selyemzsákban elvinni magunkkal a kiválasztott darabot, és amikor megérkezünk csak elővesszük és máris felvehetjük.
És persze az idei év slágere a charm, a hideg évszakban is tovább hódít. A nagyobb márkák mindegyikének a kollekciójában megtalálható ez az aprócska divatkiegészítő. A charmokat tökéletesen lehet párosítani a vastag karkötőkkel, illetve vékony nyakláncokra is felfűzhetjük őket.
Nos összességében az ősz/tél nem lesz sokkal eltérőbb a tavasz/nyártól, csak kicsit szikrázóbb és sötétebb színekben pompázik majd.
Mindenki válogasson kedvére:D
Ha tetszett itt megtalálsz: Facebook, Bizsu Blog, Pinterest, Twitter
Érezd jól magad!
KCSI