Borostyán

A borostyánkő újra reneszánszát éli, nézzük meg, hogy mit érdemes tudni róla és hogyan ismerjük fel ha hamis.

A borostyán 40 millió év alatt megkövesedett gyanta, nem ásvány, hanem szerves vegyület elegye, de az ásványokhoz sorolják.

Lelőhelye: A borostyánt bányásszák külszíni fejtésből is, de a tengerből is. A legagyobb tengeri lelőhelye a Balti tenger egyik öblében van.

Színe: aranysárga, világos sárga, mézszínű. A sötétebb, barnás szín oxidáció eredménye.

Érdekesség: kisebb a fajsúlya a víznél, így lebeg a felszínén. Ezt a tulajdonságát a bányászatkor használják ki. Hőre lányul és könnyen meggyullad. Puha kő, ezért vigyázzunk rá.

A borostyánkő tartalmazhat zárványokat is, ilyenek a buborékok, apró ásványok, de a legkedveltebbek a bogarak. Ez a tudósoknak is segítség, a bogarak beazonosítására és, hogy megdujuk melyik korban milyen fajok éltek.

Az ókorban nagyon nagyra becsülték a borostyánt. A görögök szent kőként tisztelték, mert rájöttek, ha gyapjúval dörzsölik akkor vonzza a papírt és a tollat. Akkor még nem tudták megmagyarázni, hogy ez a feltöltődés jelensége, ezért csodának gondolták. Elektronnak nevezték el, innen az elektromosság szó.

Tulajdonítanak neki gyógyító hatást is: nyugtató és gyulladáscsökkentő hatású. Használják fogzáskor a gyermekeknek nyaklánc formájában.

1881-ben készítettek mesterségesen előállított borostyánt, ekkor még több kisebb darab összeolvasztásával készült. Ma már a műgyanta felfedezése óta, szinte megkülönböztethetetlen a mesterséges és a valódi borostyán. Segítségünkre lehet, ha ismerjük a borostyán tulajdonságait!

A hamis példányok másképp viselkednek. A valódi borostyán az édesvízben lesüllyed a de sóoldatban fent marad. A hamis, mivel nagyobb a fajsúlya, lesüllyed a sóoldatban. A másik módszer, a statikusság ellenőrzése.

Ha igazi borostyánt szeretnénk vásárolni, mindig ellenőrzött helyről vegyük. Az ilyen helyeket adnak tanúsítványt is az ékszer mellé, ami bizonyítja az eredetiségét.

Ápolása: ha kiszáradna, nagyon kevés hidegen sajtolt olajjal át lehet törölni, de alapvetően, az amit hordunk nem igényel különösebb ápolást.

Forrás: wikipédia, képek: pixabay

Új Kollekció

Ki ne szeretné magát minden nap magabiztosnak és szépnek érezni magát?

Egy jól megválasztott kiegészítő segítségre lehet ebben. A ruhatárunk olyan ruhákkal van tele, amelyekben jól érezzük magunkat. Reggel a hangulatunkhoz és alkalomhoz illően választunk ruhát magunknak. A kiegészítőink is illenek a ruháinkhoz és éppen azt vesszük fel, ami illik az aznapi szetthez és a kedvünkhöz.  Ha rossz a kedvünk reggel, akkor nehezen indul a nap.

Megálmodtam egy olyan kollekciót, amely kifejezetten arra szolgál, hogy a nők jobban érezzék magukat a bőrükben, hogy minden szürke hétköznap színesebb legyen.  Könnyebbek legyenek a reggelek és a mindennapok, mert néha csak egy aprócska löket kell, hogy minden jobb legyen.

A Királynők Királynője egy limitált, egyedi nyakláncokból álló kollekció. Gondosan tervezett és kézzel készített ékszerek, amelyekkel egy egyszerű ruhatárat is fel lehet dobni, de illik az elegánsabb vagy hivatalosabb öltözetekhez is.

Látogass el a webáruházba és válassz egyet magadnak!

Pólóból nyaklánc

Mindenből lehet ékszertkészíteni. – Ezt szoktam mondani. És tényleg. Tavaly napszemüvegekből készítettem fülbevalót, idén a póló kapott új köntöst.

A régi, lyukas, fakó pólók remek alapanyagok szinte bármire. Mivel pamutvászonból vannak ezért sok mindenre alkalmasak.

A nyakláncokhoz kiváló alapanyag.

Pontosan ugyan úgy lehet használni mint más fonalakat. Kicsit más jellegű lesz a vége, kicsit rusztikusabb, lazább megjelenésű lesz.

A hossza levágható akármekkorára, igény szerint.

Ha van olyan pólód, amit nem akarsz kidobni, de már hordani sem szeretnéd, akkor az egyik lehetőség, hogy elküldöd és készítek belőle Neked egy nyakláncot. A másik pedig, hogy segítek, hogy megcsináld magadnak.

Jelentkezz bátran, ha szeretnél egy pólónyakláncot!


Köszönöm, hogy elolvastad!

Szép napot kívánok Neked!

Írisz

Kézműves összefogás

Minden magyar kézműves kisvállalkozást összefogásra hívunk! panyizsuzsi ötlete nyomán osszuk meg egymás szépségeit!
Ti pedig kedves Mindenki, nézzétek ezeket a csodás alkotásokat, ha tehetitek vásároljatok tőlük, ha nem tehetitek, akkor tegyétek el az emlékeitekbe kiemelt helyre ezeket az alkotókat, hogy később eszetekbe jusson, hogy honnan lehet beszerezni a szebbnél-szebb dolgokat: lakás, gyerek, baba, kozmetikum… stb.
Kövessétek őket facebookon és instagramon!

panyizsuzsi minden nap 5 alkotót tesz ki az insta sztoryjába, én is igyekszem minden nap több alkotót is megosztani a Bizsu Manufaktúra insta oldalamon.

Nézzétek, kövessetek, osszátok meg!

Jónak lenni jó!

Fogjunk össze!

Együtt könnyebb, együtt erősebbek vagyunk.

Fesd át a fülbevalóid

Nem találod a helyed? Vedd elő a régi fülbevalóidat!

Szinte mindenkinek van otthon körömlakkja, azokkal remekül lehet kidekorálni a fülbevalókat.

Ezeket akrilfestékkel készítettem, de az nincs mindenkinek és most nem tudom azt mondani, hogy vegyetek bátran. A körömlakk tökéletes a célra, tartós is, szép is.

Ha nehezen tudsz dolgozni a körömlakkal, akkor fogpiszkálót használj a festéshez.

Szóval bátran essetek neki a megunt daraboknak! Garantált időtöltés pár órára!

KCSI

Posted by / március 16, 2020 / Posted in DIY

Harangvirág

Egyedi, különleges, vidám!

Éld át azt az élményt, hogy elkészítheted a saját fülbevalódat!

Úgy állítottam össze a csomagot, hogy mindent megtalálsz benne, amire szükséged lehet és még egy képes útmutatót is készítettem hozzá.

Most kedvező áron tudod megvásárolni március 15.-ig.

Tavaszi Újdonság

Vajon milyen új dolgot lehet kitalálni?

Mi az ami még nem volt a Bizsu Manufaktúránál?

Segítek picit: színes, tavaszi, kreatív…

Írjátok meg kommentben, mi lehet az?

KCSI

UI: Mit szóltok az új modellemhez?

milyen bizsu áll jól?

Vajon mi készül tavaszra?

Nemrég kerültek be az új kollekciók közé a felemás fülbevalók. Most tavaszra ismét egy újdonsággal készülök, ami nagyon eltérő az eddigiektől.

Egy olyan irányvonal, ami mindenki számára érdekes lehet, de lesznek benne kifejezetten anyukáknak szóló darabok.

Azért készítettem ezt az újdonságot, hogy mindenki átélhesse AZ élményt, amit az alkotás nyújt.

Remélem szeretettel fogadjátok majd ezeket a Tavaszi Újdonságokat.

KCSI

0

Kosarad

Quantity: 0 Items: 0
The Cart is Empty
No Product in the Cart!
Ft
Ft
Ft0.00