Bizsu Átalakítása

rózsaszín statement

A mai bejegyzésből megtudhatjátok, hogy két nem használt fülbevalóból milyen nyaklánc lett.

Volt két régi fülbevalóm, pár évvel ezelőtt vettem őket kiárusításon. A színük tetszett meg igazából, ezért vettem meg, és persze mert olcsó volt. Ki tudna ellenállni?

bizsu fülbevalók

Aztán felakasztottam a polcra, hogy majd eljön az ideje, hogy felvegyem. Ez azonban nem jött el. Mindkettő túl nagynak bizonyult, végül is egyszer sem voltak rajtam.

Ekkor a következő tavaszi rovancskor átkerültek a műhelybe. Összepasszítottam őket és kigondoltam mi legyen belőle. Kerestem hozzájuk illő gyöngyöt, és elkészítettem a nyakláncot. Közben persze nem tudtam teljesen mi lesz belőle, de a végére kialakult a koncepció.

átalakított bizsu

Nagyon szép statement nyaklánc lett belőlük. És persze mondanom sem kell, hogy azonnal fel is vettem a következő alkalommal. Így a csodás átalakulás után, igazán mutatós és gyönyörű darabja a gyűjteményemnek.

átalakított bizsu


 

Ha még többet szeretnél tudni az ékszerek tisztításáról, hogy hogyan érdemes a tollas ékszert megszárítani, ha vizes lett és még sok minden érdekes dologról, akkor a Bizsu Blog a Neked való! Már e-mailban is kérheted a bejegyzéseket, csak regisztrálnod kell a Bizsu Átváltoztatás weboldalon!

Egyedi akciókért kövess Facebookon is!

És persze érezd jól magad!

KCSI

0

Kosarad

Quantity: 0 Items: 0
The Cart is Empty
No Product in the Cart!
Ft
Ft
Ft0.00