Régi dobozka átalakítása 2.

Már alakulóban van a dobozka, kitisztítottam és már néhány festés kész van rajta.

Az ékszeres dobozba sok fajta ékszer elfér. Gyűrűk, láncok, karkötők. Lassan alakul a szépsége is. Azt a borzalmas arany színt átfestettem rendes arany színűre, így még szebb lett a női minta az elején.

A fiókra már felkerültek a minták, majd fogantyút is kap. A jobb oldali lesz a fő motívum, bal oldalt pedig látható, hogy milyen volt eredetileg.

A belseje egyedi festést kapott. A keret arany színű lett, a szívet kiemeltem pirossal, és a nyilat barnával. A jobb felső sarkában szintén rondaarany színű volt a virág, alig látszott, ezt is megfestettem, így már látszik, hogy rózsa szeretne lenni. A sarkában a lyukas rész volt eredetileg a zenélő rész gombja. Zene szerkezetet nem tudok bele tenni, de oda kerül majd egy szép csillogó kő, így nem lesz feltűnő, hogy az a kis kiálló rész ott van.


Még nincs kész a dobozka! Folytatása következik! Sőt karácsonykor kisorsolom a dobozkát!


Tetszett?

Az első részt itt olvashatod el.

A harmadik részt itt találod.

Még több érdekesség vár még!

Megtalálsz Facebookon, ahova a bejegyzések mindig kikerülnek!

Twitteren is tudsz olvasni!

Insagramon csodás képek vannak fent! Majdnem minden nap felkerül valami szépség, amit épp készítek!

Szép napot addig is!

KCSI

0

Kosarad

Quantity: 0 Items: 0
The Cart is Empty
No Product in the Cart!
Ft
Ft
Ft0.00