Klipsz készítés

Nemrég egy hölgy panaszolta, hogy nagyon nehéz klipszet találnia, pláne kanári sárgát. Ezért készítettem neki egyet. Gyurmából bármely forma és szín kivitelezhető, könnyű, nem húzza a fület és kényelmes.

Ebben az esetben egy klasszikus kerek változatot készítettem.

A klipszet beágyaztam a gyurmába, így biztosan nem fog leszakadni a fejről, ami egyébként általános probléma a fülbevalóknál. A kis szilikon párnácskát a szokványos szilikon helyett gyurmából készítettem el ahogy már egy korábbi bejegyzésben írtam erről. Végül lelakkoztam az egészet.

A végeredmény igazán szép és időtálló.

Ha Neked is van ilyen kívánságod, keress meg bátran. A weboldal tetején minden elérhetőséget megtalálsz!

KCSI

Táska javítás

Egy kedves ügyfelem, aki már többedszer javíttatott bizsut, megkeresett azzal, hogy van egy táskája, aminek a madzagja szétjött. Azt kérdezte, meg tudom e javítani?

Hát lássuk csak, össze kellett fonni a zsinórt, de ez volt a kisebb gond. Azzal hamar megvoltam. A nagyobbik gond az volt, hogy a madzag végén a fém kupakból 4 helyett csak 3 volt. Tehát kellett egy negyedik, de miből? Hogyan? Nincs ugyan is ilyen profilú a nagykerben.

Viszont réz drótom volt, ami pedig pont olyan színű, mint kellett. Ezért készítettem egy kupakot a drótból:

Ezt felragasztottam a madzag végére és lelakkoztam, így aztán nagyon hasonló megoldást kaptam a végére. Nem üt el az eredetitől nagyon, a funkcióját is betölti, tehát tökéletes megoldás.

Ritkán javítok ilyesmit, de ilyet más nem vállal, ezért nem szoktam nemet mondani. Tudom, hogy nem csak az ékszer, de a táska is hozzánőhet az ember szívéhez.

Ha neked is van javítani való bizsud, bátran keress meg. A weboldal tetején minden elérhetőséget megtalálsz.

KCSI

 

 

Klipszek

A klipszek hátuljáról el szoktak tűnni a kis fehér párnácskák, amik azt szolgálják, hogy a fülbevaló ne nyomja a fülcimpát.

Erre van egy tökéletes megoldásom, Mivel sokszor kell pótolni őket ezért egyszerűbb megoldást választottam. Puha gyurmából készítettem el őket. És ha már csinál valamit az ember, akkor csinálja jól, ezért készítettem a másik oldalára is kis párnákat, így aztán teljes a kényelem.

Bármilyen klipszre lehet készíteni.

Ez tökéletes megoldás, oda van ragasztva, így aztán sosem fog eltűnni többet.

Ha van Neked is javítandó bizsud, bátran fordulj hozzám! Mindent igyekszem megjavítani.

Minden elérhetőséget megtalálsz a weboldal tetején.

KCSI

 

Fülbevaló javítása

A fülbevaló egyik tartó karikája tört el véletlen folytán. Ez az a helyzet, amikor nem minden esetben javítható a darab. Itt szerencsés volt a helyzet, mert jól javítható a rész, ahol letört a karika.

A karikát nem lehetett visszatenni, mert a szakítószilárdsága már nem lett volna megfelelő. Egyébként a legtöbb letört karika nem tehető vissza. A karikát egy speciális karikával pótoltam, így biztonságosabb.

A bizsukat nem mindig lehet forrasztani, ezért itt sem a forrasztást választottam, hanem a ragasztást.

Szemből semmi nem látszik és ez a lényeg:

A végeredmény egy boldog bizsu tulajdonos, akinek a kedvenc darabja ismét hordható.

Ha neked is van javítandó ékszered, bátran keress meg! Célszerű képet küldeni már az elején, abból meg tudom mondani, hogy javítható e, érdemes e elhozni. Minden elérhetőséget megtalálsz a honlap tetején!

KCSI

 

Bálint nap

Már kaptam pár megrendelést a közelgő Bálint napra és érdemes még Február 8.-ig leadni az egyedi rendeléseket, mert el is kell készülnie és még a postának is ki kell vinnie…

De természetesen a Webáruházból is lehet válogatni, van szíves és piros ékszer egyaránt. Vagy ha valaki el szeretne rugaszkodni a hagyományostól, akkor mindenféle egyedi ékszer megtalálható.

Igény esetén díszcsomagolást is tudok adni a kiválasztott darabhoz.


Egyedi elképzelés esetén a honlap tetején található elérhetőségek bármelyikén keress meg nyugodtan!


KCSI

0

Kosarad

Quantity: 0 Items: 0
The Cart is Empty
No Product in the Cart!
Ft
Ft
Ft0.00